0

Keresés:

Szemezgettünk újdonságainkból

Az elmúlt időszakban érkezett újdonságainkból egy kis ízelítőt kínálunk Önöknek. Nézzék meg, és ha tetszik, mindjárt meg is rendelhetik.

Hónapok óta a bestseller lista élén van az amerikai ex-first lady, Michelle Obama önéletrajzi könyve. Gyerekkorától az egyetemi éveken át napjainkig meséli el el az életét. Hol és hogyan nőtt fel, mit tanított neki édesapja és édesanyja. Hogyan ismerkedett meg leendő férjével, és hogyan kűzdött, hogy fenn tudja tartani az egyensúlyt a munkája és a családja között. Nyitott, okos embert ismerhetünk meg a könyvből, aki megbontotta az amerikaiak - és  a világ - megdönthetetlennek vélt előítéleteit.

A felnőttek után a fiatalabbaknak szóló, úgynevezett Young Adult kategória  nagyon sikeres két új címét ajánljuk. Egyikük most is megy a mozikban, Két lépés távolság címmel, a másikat egy kereskedelmi televíziós csatornán lehetett látni. Ennek címe  A fiúknak, akiket valaha szerettem.

Lara Jean Song egy édesanyjától kapott kalaposdobozban gyűjti a szerelmesleveleit. Minden egyes fiúnak írt, akit valaha szeretett. Mindent elmondhat ezekben, hiszen nem idegen szemek számára írodott, csak ő olvassa. Leírhatja, mire vágyik, minek örülne, és nem kell félnie a következményektől. Legalább is ezt hitte. Mindaddig, míg a leveleket valaki ki nem posztolta! De ki tette, és miért?!

A másik könyv két fiatal szerelmesről szól, akik cisztás fibrózisban szenvednek. Hogyan lehet megélni egy kapcsolatot, ha betegségük miatt olyan fizikai távolságtartásra kényszerülnek, hogy meg sem ölelhetik egymást?

 

Végezetül a kiskamaszoknak - és az örök gyerek lelkületű felnőtteknek - ajánljuk Rowley Jefferson naplóját. Eddig Greg szemszögéből láttuk a dolgokat, most pedig ugyanezt meghallgathatjuk Rowley verziójábn is.

Az Egy ropi naplója után most következik az egy ropi barátjának - aki végtelenül kedves és barátságos  gyermek -  a naplója. Nagyon vicces!

Nagyon sok jó könyvünk van, nézzenek be hozzánk!

 

 

  • Diary of An Awesome Friendly Kid

    Kinney, Jeff
    Kiadó: Puffin Books
    Rowley's best friend Greg Heffley has been chronicling his middle-school years in thirteen Diary of a Wimpy Kid journals . . . and counting. But it's finally time for readers to hear directly from Rowley in a journal of his own. In Diary of an AwesomeFriendly Kid, Rowley writes about his experiences and agrees to play the role of biographer for Greg along the way. (After all, one day Greg will be rich and famous, and everyone will want to know his life's story.) But Rowley is a poor choice for thejob, and his biography of Greg is a hilarious mess. Diary of an Awesome Friendly Kid: Rowley Jefferson's Journal offers readers a new way to look at the Wimpy world-one fans won't want to miss!But Rowley has agreed to tell Greg's story along the way, too. (After all, Greg says one day he will be rich and famous and the world will need to know how he managed it).But Rowley's stories about Greg might not be quite what his friend had in mind . . .The opening of Diary of an Awesome Friendly Kid was originally published as the NUMBER ONE BESTSELLING World Book Day 2019 title - Diary of Greg Heffley's Best Friend.
    Tovább
    ISBN: 9780241405604
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Webes ár:

    3 785 Ft

    3 217 Ft(15%)

  • Five Feet Apart Film Tie In (Két Lépés Távolság)

    Lippincott, Rachel
    Kiadó: Simon & Schuster
    Stella Grant (Haley Lu Richardson) minden ízében 17 éves... Összenőtt a laptopjával, és imádja a legjobb barátait. De a legtöbb tinédzserrel szemben ideje java részét egy kórházban tölti, mivel cisztás fibrózisa van. Az élete csupa sablon, szabály ésönkontroll. Ezt a fegyelmet kell próbára tennie, amikor megismerkedik egy lehetetlenül helyes betegtárssal, akit Will Newmannek hívnak. (Cole Sprouse).A fiatalok közt azonnali flörtölés alakul ki, bár a szigorú előírások azt diktálják, hogy állandóan tartaniuk kell a biztonságos három lépés távolságot. Ahogy a kapcsolatuk egyre intenzívebbé válik, úgy nő a kísértés, hogy sutba dobják a szabályokat, ésátadják magukat a vonzalomnak. A helyzetet tovább bonyolítja Will veszélyes lázadása a saját orvosi kezelése ellen. Stella fokozatosan arra ösztönzi Willt, hogy élvezze ki maximálisan az életét, de vajon meg tudja menteni azt, akit szeret, amikor tilosakár csak megérinteniük egymást?Soon to be a major motion picture starring Cole Sprouse (Riverdale'sJughead) and Haley Lu Richardson (The Edgeof Seventeen and Recovery Road)!In this moving story that's perfect for fans of John Green's The Fault in Our Stars, two teens fall in love with just one minor complication - they can't get within a few feet of each other without risking their lives.Can you love someone you can never touch?Stella Grant likes to be in control - even though her totally out of control lungs have sent her in and out of the hospital most of her life. At this point, what Stella needs to control most is keeping herself away from anyone or anything that might passalong an infection and jeopardize the possibility of a lung transplant. Six feet apart. No exceptions.The only thing Will Newman wants to be in control of is getting out of this hospital. He couldn't care less about his treatments, or a fancy new clinical drug trial. Soon, he'll turn eighteen and then he'll be able to unplug all these machines andactually go see the world, not just its hospitals.Will's exactly what Stella needs to stay away from. If he so much as breathes on Stella she could lose her spot on the transplant list. Either one of them could die. The only way to stay alive is to stay apart. But suddenly six feet doesn't feel likesafety. It feels like punishment.What if they could steal back just a little bit of the space their broken lungs have stolen from them? Would five feet apart really be so dangerous if it stops their hearts from breaking too?
    Tovább
    ISBN: 9781471185090
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Webes ár:

    3 275 Ft

    2 784 Ft(15%)

  • To All The Boys I've Loved Before

    Jenny, Han
    Kiadó: Scholastic
    One for all you true romantics who know that love letters will always beat flirty texts. (Except that when they're sent, you can't just press delete.) Lara Jean has a dreamy secret habit. She writes unsent letters to all the boys she's ever liked. It's achance to pour her heart out. But now Lara Jean's life belongs in a in a 'most embarrassing moment' column. Because someone has just POSTED THEM ALL. Who has done this - and why? Now her love life is shooting out of control! The sweet heroine. The cuteboys. The idea that every cloud has a sparkly silver lining. Just a few of the things we love about Jenny Han's delicious novel. What will you like best?A glorious coming-of-age story - first in a charming trilogyTie-in edition for the new Netflix film starring Lana CondorIrresistible romantic fiction from one of YA's brightest starsA poignant look at the dilemmas of first love and growing upThis book contains content more suitable for older readers.
    Tovább
    ISBN: 9781407177687
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Webes ár:

    3 765 Ft

    3 200 Ft(15%)

  • Becoming

    Obama, Michelle
    Kiadó: Penguin Books Ltd
    An intimate, powerful, and inspiring memoir by the former First Lady of the United StatesIn a life filled with meaning and accomplishment, Michelle Obama has emerged as one of the most iconic and compelling women of our era. As First Lady of the United States of America-the first African-American to serve in that role-she helped create themost welcoming and inclusive White House in history, while also establishing herself as a powerful advocate for women and girls in the U.S. and around the world, dramatically changing the ways that families pursue healthier and more active lives, andstanding with her husband as he led America through some of its most harrowing moments. Along the way, she showed us a few dance moves, crushed Carpool Karaoke, and raised two down-to-earth daughters under an unforgiving media glare.In her memoir, a work of deep reflection and mesmerizing storytelling, Michelle Obama invites readers into her world, chronicling the experiences that have shaped her-from her childhood on the South Side of Chicago to her years as an executive balancingthe demands of motherhood and work, to her time spent at the world's most famous address. With unerring honesty and lively wit, she describes her triumphs and her disappointments, both public and private, telling her full story as she has lived it-in herown words and on her own terms. Warm, wise, and revelatory, Becoming is the deeply personal reckoning of a woman of soul and substance who has steadily defied expectations-and whose story inspires us to do the same.
    Tovább
    ISBN: 9780241334140
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Webes ár:

    6 300 Ft

    5 355 Ft(15%)